GYEREKKORA

Téti István kisiparos apa és óvodapedagógus anya középső gyermekeként született Balassagyarmaton, 1978. október 29-én. Gyerekkora nagy részét egy Nógrád megyei kis faluban – Szügy községben – töltötte, és részben az itt szerzett élményei szolgáltak alapul a Manfréd és Anton könyvekhez. Kalandos gyerekkora volt, szinte vonzotta a veszélyt.

„Nyolc évesen egyedül motoroztam egy kölcsönbe kapott Romettel a közeli erdőkben (sisak nélkül, de akkoriban az nem is volt divat), a nagyobb gyerekekkel kaszkadőröset játszottam elhagyatott gazdasági épületek omladozó tetőin, szalmabálákról ugrálva tanultam meg szaltózni, téglákból és deszkákból eszkábált akadályokon ugrattam biciklivel,  fák lombkoronáján aludtam, ahogyan Tarzan tette gyerekkorom kedvenc könyveiben, megvadult kutyák elől menekültem kietlen tanyákon, egyszer pedig kis híján vízbe fulladtam egy bányatóban, amikor még nem tudtam úszni.

Kísérletező kedvem felülmúlta fizikai ismereteimet, így több alkalommal csak csodával határos módon kerültem el, hogy agyoncsapjon az áram. Bátyámmal télen a befagyott tavon bringáztunk, és gyakran tértünk haza kék-zöld foltokkal, vagy vérző sebekkel, máskor egyedül, később a húgommal kirándultam órákon át a Cserhát vadregényes tájain, rókákkal, szarvasokkal és vaddisznókkal teli erdőkben.”

Szeretett magas fák legfelső ágaira, valamint még magasabb épületek csúcsára felkapaszkodni, tűzlétrákon, romos falakon és sziklákon mászni, máskor pedig órákon át bolyongott kutyájával a távolabbi erdőkben, dombokon, és ezekben a magányos órákban gyakran álmodozott.

„Egyedül szerettem a legjobban kirándulni. Csak a kutyám volt velem, én pedig naphosszakat ábrándoztam az erdőben, csendes tisztásokon, vagy egy vadászles tetején. Ekkorra már voltak kedvenc hőseim régi regényekből, és az ő életükbe képzeltem magamat. Old Shatterhand, Lord Greystoke, később a kalandos életű Courtneyk – mindig akadt egy példakép. Történeteket, saját világokat képzeltem el, amiknek én voltam a főszereplője.”

A rengeteg csínytevés és kalandos játék mellett sokat munkálkodott testvéreivel a ház körül és a bérelt termőföldeken. A kétkezi munka gyerekkorának része volt, így korán megtanult keményen dolgozni, ami későbbi életére is kihatással lett.

„Nekünk sejtelmünk sem volt arról, mit jelent az unalom. Mindig csináltunk valamit a bátyámmal – ha épp nem jókedvünkben, akkor muszájból. Az önkormányzattól bérelt ültetvényeken a föld megművelésébe, az ültetésbe, a gondozásba és a termények betakarításába is besegítettünk. Télen fát vágtunk, gyújtóst hasogattunk, befűtöttünk a cserépkályhába, havat lapátoltunk, és bármi mást, amire szükség volt. A mindennapos munka hamar életünk részévé vált.”

Apja korai halála után édesanyjára hárult a három gyerek felnevelése.

„Nem éltünk jómódban, de anyánk olyan mérhetetlen szeretettel nevelt minket, hogy jelentős anyagi javak nélkül is boldog gyerekkorunk volt. Nagyszüleinktől és keresztszüleinktől szintén sok segítséget kaptunk. Mindig is összetartó család voltunk, és ez nagyobb érték, mint a világ összes drága játéka.”

FIATALKORA

Tíz évesen kezdett regényeket olvasni, tinédzser korában került a kezébe első Wilbur Smith könyve. Smith azóta is kedvenc íróinak egyike, az ő regényeinek hatására döntötte el tizenhét évesen, hogy író lesz.

„Amikor hazaértem az iskolából, gyakran töltöttem el egész délutánokat a szobámban ülve egy könyvvel a kezemben. Eleinte indiánregényeket olvastam, aztán jöttek a Tarzan könyvek és más ifjúsági regények. Tizenhét lehettem, amikor először akadt kezembe egy Wilbur Smith regény. Meghatározó élményt nyújtott számomra, ennek hatására döntöttem el, hogy író leszek. Innentől kezdve az olvasás életem részévé vált, sok írót megszerettem. Nagy hatással volt rám Mika Waltari, Ernest Hemingway, Kipling, Remarque, Maupassant, Boleslaw Prus, hogy csak néhányat említsek azon mesterek közül, akik elvarázsoltak a könyveikkel.”

19 évesen elhatározta, hogy a saját lábára áll, a nagyvárosban próbál szerencsét. A középiskola után Budapestre költözött. A fővárosban nem voltak rokonai, barátai, ismerősei, akik segíthettek volna, egyedül kellett kitaposnia az útját.

„A megingathatatlan szándék vezérelt. Igyekeztem kapcsolatokat teremteni, barátokat szerezni, és tanultam mindenkitől, akitől csak lehetett. Közben kora reggeltől késő estig dolgoztam a napi betevőmért. Ha volt egy kis szabadidőm, verseket és novellákat írtam, eleinte kézzel, aztán egy ajándékba kapott, használt írógéppel.

A VÁLLALKOZÓ

Húszas éveinek eleje kemény munkával és sok nélkülözéssel telt, közben vállalatszervezést tanult. A menedzsment tudását kezdetben egy építőipari vállalatnál, aztán ingatlanfejlesztő cégcsoportnál alkalmazta a gyakorlatban, később egy telekommunikációs hálózatépítő cég átszervezése és vállalatirányítási rendszerének kidolgozása után, huszonnyolc évesen, egy üzlettárs segítségével megalapította első saját vállalkozását. Eleinte e-kereskedelemmel foglalkozott, majd megismerkedett későbbi feleségével, Patríciával, akivel közösen kommunikációs ügynökséget hoztak létre. A 2010-es évek elején, szintén együtt, étrend-kiegészítők forgalmazásába kezdtek, megalkottak több saját márkát, valamint bérgyártással foglalkoztak.

„Úgy terveztem, hogy 50 éves koromban nyugdíjba vonulok, és onnantól kezdve csak írni fogok. Regényeket, novellákat, verseket – ami tinédzser korom óta a legnagyobb álmom volt. Aztán 39 évesen írtam egy történetet az akkor hat és fél éves fiamnak. És ez megváltoztatott mindent.”

Feleségével úgy döntöttek, eladják a táplálék-kiegészítő cégüket, ami sok energiájukat kötötte le. Létrehoztak egy kiadót, amit Patrícia vezet, István pedig ideje nagy részét az írásnak szentelheti.

MAGÁNÉLETE

„Életem legfontosabb írói alkotása az a novella volt, amivel Patrícia szívét meghódítottam. A mi találkozásunk és egymásra találásunk, valamint kapcsolatunk kezdete regénybeillő volt. Talán egyszer megírom…”

2010-ben megnősült, felesége Téti Patrícia. Két fiuk született, Maxim és Andor, a későbbi Manfréd és Anton bestseller könyvek ihletői. Első gyerekük születése után Budapestről egy pilisi faluba költöztek, közel a természethez. A két fiú gyerekkora – édesapjuké mellett – szintén alapjául szolgált a Manfréd és Anton történeteknek.

„A karakterekben kicsit ők is benne vannak, de inkább az volt a cél, hogy számukra legyenek érdekesek, tanulságosak a történetek. Nem az ő életüket akartam megírni, hanem olyan ’példameséket’, amelyek jó hatással vannak a jellemfejlődésükre.”

Az írás mindig része volt az életének úgy a munkában, mint a magánéletben.

„Bár mindig szerettem vállalati irányleveleket, üzleti szövegeket, blog bejegyzéseket írni, mégis az irodalmi alkotások okozták számomra a valódi kiteljesedést. Írtam bánatomban, örömömben, unalmamban, szabadidőmben. Vereseket, novellákat, drámákat, dalszövegeket, vagy amihez épp kedvem volt. Semmi sem kínál nagyobb lehetőséget, mint egy üres papír.”

AZ ÍRÓ

Míg korábbi műveinek egyikét sem adta ki, első gyerektörténetei végre nyomtatásban is megjelentek, és rövid idő alatt országos ismertséget hoztak a szerzőnek.

„Végtelenül hálás vagyok azért a több ezer pozitív visszajelzésért, amit szülőktől, nagyszülőktől és pedagógusoktól kaptam az elmúlt két évben. Ennyi elismerésnek még a töredékében sem részesültem egész életemben, bármit is csináltam. Gondolom, azért, mert nem azon az ösvényen jártam, ami számomra rendeltetett. Tinédzser korom óta készültem az írói pályára, s bár az út meglehetősen kacskaringós volt, végül sikerült megtalálnom a küldetésemet. Üzenem mindazoknak, akik még nem találták meg a saját – igazi – útjukat, hogy ne adják fel, rá fognak lelni. Nekem negyven évembe telt.”

További információk:

Téti István írói munkássága

Téti István: harcművész és küzdősportoló